Keresés

Támogatóink

Nemzeti Kultúrális Alap

Partnereink

Jobbklikk
Konzervatórium
mandiner
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

Paksa Rudolf

Mesterkurzus történetkedvelőknek

Kövér György: Biográfia és társadalomtörténet. Osiris Kiadó, Budapest, 2014, 436 oldal, 4480 Ft

2014/4
Sok kollégámhoz hasonlóan én sem szeretek recenziót írni. A jó recenzió ugyanis a viszonylag rövid terjedelem ellenére meglepően idő- és munkaigényes. A megbírált kötetet a szokásosnál is figyelmesebben kell végigolvasni, mérlegre tenni, s végül az „ítéletet” megindokolva, közérthetően és lehetőleg röviden előadni azoknak az olvasóknak, akiknek többsége nem olvasta a kötetet, s nem is szakértője a könyvben tárgyalt kérdéseknek. A jó recenzens emellett azt is igyekszik elkerülni, hogy saját érdeklődését vagy túlzó elvárásokat kérjen számon a szerzőn, illetve nem akar a lényegtelen apróságokat fölényes kivagyisággal helyesbítők hibájába sem esni. S bár a legtöbb köteten bőven van mit bírálni és a történész szakma jelentős része bevallva-tagadva szívesen kéjeleg a lehúzós recenziók fölött, valójában a szerzők jelentős része sértődékeny, s nem ritkák a hisztis „válaszok”, amelyek a legritkább esetben előrevivőek tudományos szempontból, s többnyire még csak nem is szórakoztatóak. Éppen ezért örül az ember, amikor végre igazán jó könyvet szemlézhet. Kövér György most megjelent tanulmánykötete ilyen. »

Vezér és próféta

Szálasi-kultusz a hungarista mozgalomban

2012/5
A szélsőjobboldal vonzódása a vezérkultuszhoz közismert. Ennek legkézenfekvőbb okát abban láthatjuk, hogy a szélsőjobboldal megerősödése krízishelyzetekhez köthető, ilyenkor pedig megnő az igény a válságban gyorsan és hatékonyan cselekvő teljhatalmú vezér iránt. Hogy mennyire alapvető, ösztönös emberi igényről van ez esetben szó, azt jól mutatja az ókori római köztársaság példája, ahol krízishelyzetben teljhatalmú dictatort választottak. Igaz, az ő megbízatása csak a válság megoldásának időtartamára szólt, így a collegialitás (a politikai kontroll) elvét és a különböző érdekek megjelenítésének teret adó testületek működését csak átmenetileg függesztették fel. Ezzel szemben a modern diktatúrák megteremtői nem átmeneti, hanem állandó politikai berendezkedésnek szánták a diktatúra intézményét – az állítólagos „hatékonyság” jegyében. Az eltérő érdekeket megjelenítő „felesleges viták” helyett a diktátornak elvileg minden (olykor egymással ellentétes) érdeket össze kellett volna egyeztetnie – feloldva ezzel a marxi osztályharcot a „közös nemzeti érdek” jegyében. Hitték, hogy ha a társadalom minden csoportja képviseletet kap a parlamentben (például szakmánként, amint a Mussolini-féle korporatív parlament esetében), akkor ennek nyomán az állam egyetlen politikusa, a Vezér meg fogja találni a mindenkinek megfelelő megoldásokat. Éppen ezért rajta kívül más politikusra már nem is lett volna szükség, hanem csak a diktátor elképzeléseit megvalósító szakértőkre, közigazgatási bürokratákra. Nem lehet nem észrevenni e modell hasonlóságait a katonai hierarchiával. Nem is véletlen tehát, hogy a szélsőjobboldali mozgalmak minden tekintetben vonzódtak a militarizmushoz, s nagy becsben tartották a katonai tapasztalatot. Jól látható az is, hogy a szélsőjobboldal a kivételes állapotokat (krízisek, háborúk) tekintette mintának a mindennapok megszervezésére is. Mindennek eszmei alapja az volt, hogy az állam életét permanens válsághelyzetként, örökös harcként értelmezték. Ennek megfelelően politikai riválisaikat és azok támogatóit sem ellenfélnek, hanem egyenesen ellenségnek tekintették. S mivel saját magukat a „nemzeti érdek” kizárólagos letéteményesének tartották, így szemükben „ellenségeik” egyúttal a „nemzet ellenségeiként”, „hazaárulókként” tűntek fel. »

Siralmas ének a szellemi tatárjárás korából

2011/6
2011. október 26-án a kolozsvári Korunk című folyóirat legújabb könyvét mutatták be az MTA Könyvtárában. Itt Pritz Pál arról beszélt: a történettudomány feladatát abban látja, hogy a rendelkezésre álló források bázisán a történészi eszköztárral (szövegkritika, intuíció) egyértelmű és biztos tudást nyújtson a dilettáns történetírók és a múltat tudatosan eltorzítók tévedéseivel, hazugságaival szemben. Pritz egyaránt ostorozta a történetírás média által gerjesztett bulvárosodását, a népszerűséghajhász leegyszerűsítések (összeesküvés-elméletek, bűnbakképzés) terjesztőit, valamint a politikai elfogultságok miatti tudatos torzításokat. A néhány nappal korábbi nemzeti ünnepre utalva úgy fogalmazott, hogy a politikusok szónoklatai – politikai oldaltól függetlenül – felérnek egy „szellemi tatárjárással”. Ugyanitt Romsics Ignác Bethlen István demokráciafelfogásáról is beszélt. A jelenbeli lehetséges áthallásokra szándékoltan rájátszva elmondta, hogy Bethlen alkalmatlannak tartotta az I. világháború utáni Magyarországot a választójog kiszélesítésére. Bethlen szerint ugyanis a (tömeg)demokrácia csak akkor működhet jól, ha 1. az ország ügyeit művelt és felelős politikai elit intézi, 2. nincsenek nagy számban a nyomorgó, bizonytalan egzisztenciájú választók, akiket a demagóg ígéretek megszédíthetnek. »